II. 6. Úgyis nemet mondanál

Drága Olvasóim!

Sikerült időben megérkeznem a folytatással, s ezért büszke is vagyok magamra, amiért ma reggel kényszerítettem magamat, hogy korán felkeljek megírni a fejezetet. Remélem, hogy mindenki rendesen kipihente magát rajtam kívül a szünetben. Ez a rész nem lett olyan lényeges és nincs benne annyi főbb történés, de ez is fontos szerepet játszhat a későbbiekben. Igaz, hogy semmi szabadidőm nem volt a szünetben, de a sok jövés-menés közben elég rendesen inspirálódtam a körülöttem történő zűrzavarban, ezért még érhetnek titeket nagyobb meglepetések a közeljövőben! Na hát akkor, jó olvasást! :) x

SAMANTHA WOOD

 

Ahhoz képest, hogy ötkor kellett kelnem, elég éber voltam. Lehetséges, hogy azért, mert izgultam valami miatt, de inkább csak arra fogtam, hogy sikerült aránylag korán lefeküdnöm. Igyekeztem minél előbb kinyomni a telefonomon az ébresztést, megérinteni, hogy hamarosan elhallgasson az a kegyetlen hang, ami ilyenkor zavarni meri a csendes, nyugodt reggeleimet. Nyújtózva párat és forgolódások árán, de valahogy megoldottam és feltápászkodtam a pihe-puha ágyamból. Még az ágyamon ültem és lógattam előre-hátra lábaimat, amikor rezegni kezdett a mobilom. Teljesen jó az időzítés, hiszen ha pár perccel korábban indult volna útjára az éjjeli szekrényemen, lehet, hogy fel se tűnt volna és lepottyan a helyéről. Egy laza copfba fogtam kócos tincseimet, majd az ablakhoz lépve tártam ki kis ajtaját, levegőért imádkozva. A reggeli, frissen esett eső illata megcsapta az orromat és igazán jó érzés volt. Valahogy mindig is imádtam a londoni levegőt, habár minden ismerősöm azt hangoztatta, hogy mennyire szörnyű ez a szmog és milyen koszos a város. Engem ez egy kicsit sem érdekelt, nekem így tetszett, ha szebb lenne és tisztább, nem biztos, hogy ennyire odalennék érte. Szeretem a retro dolgokat és a régiségeket, talán ez lehet az oka. A nap sugarai behatoltak az ablakon át és nagy ásítozásba kezdtem. Visszasétáltam az ágyam mellé és elvettem a telefonomat a kis asztalkáról.

 

Álmos pislogásokat követően néztem meg alaposabban a készüléket, amiben egy édes jó reggelt üzenet állt. Ilyen szép szavakkal mint, hogy "Remélem jól aludtál, Gyönyörűm." vagy éppen "Biztosan most is mérgelődsz a mondatomon, ha gondolod visszavonom.", elnevettem magam, majd gyorsan visszapötyögtem neki, de ekkor két erős kezet éreztem meg derekamon, amik gyengéden szorítottak.

- Már megszoktad? - hallottam azt a manós, kissé rekedtes, libabőröztető hangot a nyakamnál. Puszit nyomott a fülem mögé, amitől elpirultam és rögtön magafelé fordított, hogy lássa a nagy beégésemet. Nem szeretem, ha látja, amikor zavarba jövök az érintéseitől. Tehát ha ezeket a kínosabb perceket elkerülném, valószínűleg sosem találkozhatnánk, ugyanis elég gyakran kiváltja belőlem ezt a reakciót. Ismét magával ragadtak csillogó, kék íriszei és tekintetét az enyémbe fúrta. Kezei még mindig nyugtatóan pihentek derekamon, majd lassan egyre közelebb jött hozzám és puha ajkait az enyémekre tapasztotta. Eljátszadozott ajkaimmal, mikor apró puszikat nyomott rájuk egymás után. Ő sem bírhatta sokáig, mert hamarosan beleharapott alsó ajkamba, szám résnyire nyílt és nyelvét átcsúsztatta. Újra elkapott az a kellemes bizsergés, amit rajta kívül még csak egy ember tudott belőlem kiváltani, de az már elég rég volt. Kezemmel még össze-vissza meredező hajába túrtam, ami mindig is annyira tetszett. Belemosolygott csókunkba, majd kezeimet a mellkasára tettem, hogy egy kicsit eltoljam magamtól. Aranyosan felnevetett, majd gyorsan karjaiba zárt, hogy véletlenül se tudjak menekülni előle. Fejemet vállába fúrtam, szemeimet megint lehunytam és hosszasan beszippantottam illatát. Egy újabb adag mintát raktároztam el magamban, hogyha hiányozna, valahonnan előtudjam hozni azt a kellemes, édes illatot.
 

- Csak tőled fogadom el ezt a hazugságot. Nem zavar, amíg itt vagy velem - suttogtam ajkaiba, amit épphogy meghallhatott és egy féloldalas mosoly húzódott ajkaira.

- Más nem mondhatja, hogy gyönyörű vagy? - kérdezte pimaszul, majd egyik kezét leemelte derekamról és ujjaival az egyik göndör fürtömet csavargatta, miközben egy pillanatra sem vette le rólam szemeit.

- Mondani mondhatja, de nem örülök neki és rögtön kijavítom - húzogattam vállaimat, majd ajkaimat is kissé lebiggyesztettem.

- De hát a valódi hazugságra javítod - mondta, majd egyre közelebb hajolt hozzám úgy, hogy már csak miliméterek válaszottak el minket. Ajkai súrolták enyémeket, de amikor kezdeményezni akartam, egyből elhúzódott. Csalódott arckifejezést öltöttem magamra, ami őt még szélesebb vigyorra késztette.

- Csak számodra vagyok szép. A többiek csupán kedvességből mondják. Te pedig vak vagy, lásd be - olvastam be neki egy halvány mosoly kíséretében, mire durcásan válaszolt.

- Ha tudnád milyen gyönyörű vagy - úgy tűnik Niall sem bírta tovább. Kezeit arcomra helyezte, majd követelőzően nyomta ajkait enyémekre. Jóval gyorsabb tempót diktált nyelvével, ami rámragadt és én is egyre többet akartam belőle. Próbáltunk takarékoskodni a levegőnkkel, hogy minél tovább élvezhessük egymás közelségét, de egy idő után zihálva váltunk szét. - Indulnunk kell - mondta halkan, majd egy kócos tincset söpört ki arcomból és tekintetét az enyémbe fúrta. Megmosolyogtatott nézése, hiszen csillogó, kék íriszeiben hatalmas szeretet tükröződött. Ugyan többször is megkérdezte, hogy van-e valami baj, vagy mit figyelek annyira, de nem tudtam válaszolni. Annyira lenyűgözött már csak a megjelenésével is, hogy legszívesebben egész nap el sem engedném. Magam mellett tartanám, arcát térképezném és ölelgetném mint egy plüssmacit. Meleg tenyerével csuklóm után kapott, majd ujjait egy picit rányomta és a szekrényem felé kezdett húzni. Megállt és elengedte kezemet, amit szomorúan konstatáltam. Úriember módjára kisétált a szobámból, résnyire hagyva ajtómat. Hangosan dobogott párat, mint egy kisgyerek, hogy azt higyjem, már nincs itt. Pedig pontosan tudtam, hogy az ajtóm előtt áll és arra vár, hogy leslekődhessen. Nem kellett több öt másodpercnél, amikor is néhány szőke tincset fedeztem fel az ajtófélfánál.
- Niall - sóhajtottam neve mellé egy aprót, majd rögtön elfogott a paradicsompiros szín.
- Jól van már. Nem lesek. Öltözz csak szép lassan, nyugodtan - csapdosott kezével a levegőben, arra bíztatva, hogy úgy vetkőzzek, hogy ő mindent tökéletesen láthasson.
- Ez így nem fair. Ki kell, hogy küldjelek a lakásomból. Amúgy is, hogy kerültél ide? - csuktam rá a nagy faajtót, majd már nagyobb hangerővel beszéltem hozzá.
- Nathan adott kulcsot - válaszolt és éreztem, hogy vigyorog. Oké, azt a srácot is ki kell nyírni.
- Engem miért nem lehet egyszer sem megkérdezni? - tettettem felháborodást, majd lehámoztam magamról a ruhadarabjaimat.
- Úgyis nemet mondanál.
- Csodálkozol? - akadtam ki, majd pár perc múlva már a nappaliban álltam Niall előtt. A hajkefémet fel-le jártattam göndör fürtjeimen, amik most valahogy sikeresen szétváltak és egy részük előre omlott. A fiú végig figyelte kezem járását, majd meguntam, hogy nem válaszol és a fürdőbe baktattam. Egyre jobban siettem, ezért fogmosás közben bújtam bele cipőmbe, ahogy miközben a sminkemet készítettem, ő a kabátomat adta rám. Az immár megpakolt sporttáskámmal és kézipoggyászommal szórakoztam, míg halk nevetés jött felőle. Mormogtam neki valamit, majd észbekapott és kisegítette a cuccaimat.

Végül, jutalmul, hogy sikerült időben elkészülnöm, egy apró puszit nyomott a szám sarkába. Felvette a napszemüvegét, végül fejére húzta kapucniját és ujjainkat összekulcsolta. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és míg én beültem, behelyezte a csomagtartóba a dolgaimat a sajátjai mellé, átfutott a másik oldalra, aztán helyet foglalt mellettem. Beindította a motort és a reptér felé vettük az irányt. A nagy épület előcsarnokában a kávéautomatához siettem és kértem egy csokis cappucinot. Nem hagytam volna el az egyszeri pontosan érkezésért a reggeli rutinkörömet a gőzölgő itallal. Niall türelmesen várakozott mellettem, míg a gép lefolyatta a műanyagpohárba a folyadékot. Továbbmentünk, míg végül a megbeszélt helyre nem érkeztünk. Már ott voltak hárman a bandából, ahogy El és Gemma is. Barátom pedig kezeinket továbbra is összekulcsolva, kedvesen érdeklődött a szívdoki felől.

 - Perrie megtalált egy újabb Gucci boltot a városban és még sorban állnak a legújabb táskáért, ami csak limitált kiadásban van, de persze az énekesnőnek félretettek egyet - válaszolt Louis, vinnyogó hangon, Zayn barátnőjét utánozva. Eleanor édesen elmosolyodott, amint visszatért hozzá a fiú.
- Azért ez már nem szép dolog tőlük, hogy minden egyes alkalommal megvárakoztatnak minket, mert a ház úrnőjének állandó vásárolhatnéka van, a ház ura meg hagyja magát, hogy papuccsá váljon - fonta össze maga előtt kezeit Harry nővére, majd arcán megjelentek a jól ismert gödröcskék, amint a másik gödröcskés hátulról átkarolta és egy puszit nyomott a hajába. Bár inkább volt ez szorongatás, mintsem testvéri ölelés. A göndörke halkan felkuncogott.

Az említett pár is megérkezett, fél órán belül. Tőlük zengett a terem, ahogy beléptek rajta. Messziről hallani lehetett azt a még ismeretlen csacsogást és a már kellemes, rekedtes dúdolászást, ami még engem is olyan könnyen megnyugatott. A menyasszonya esetében ez nem vált be, ő tovább ostromolta barátját és az üzletet, meg úgy mindent ami körülveszi. Ekkor már megpillanthattam azt a bizonyos csajt, akiről a többiek meséltek. Középhosszú, szőke haja, hullámosan keretezte arcát, kék szemei a cipője orrát bámulták, miközben vigyorogva beszélt tovább vőlegényének, aki próbált minél előbb a társaságunkba keveredni. Ja és a legfontosabb. Perrie karhajlatánál csüngött az a csodás táska, amiért megérte megvárakoztatnia mindenkit, akiknél többet jelent számára az újonnan szerzett bőrdarab. Mikor ideértek majdnem kiverte a szememet az a táska, annyira lebegtette. Eleanor, akihez kimondottan közel áll a divat, már fejben matekozott, hogy a csajon lévő ruhák értéke, hányszorosa lehet a rajta lévő daraboknak. Gemma csak csendben álldogált és elővéve széles műmosolyát, próbálta leplezni, hogy őt valójában mennyire nem érdekli Perrie legfrissebb, szórakoztató története. Mindketten hangosan köszöntek, majd Zayn mindenkin végigfuttatta a tekintetét és egyre nagyobb félmosolyra húzta ajkait. A mellette lévő lány engem is megtalált. Szemei, amikből én ugyan kiláttam a kontaktlencsét, - amit nyilván azért hord, hogy kékebbek legyenek íriszei - alaposan végigmértek a cipőmtől a fejem búbjáig. Niallön nem is kalandozott el sokáig, pedig a fiú bíztatóan ölelt hátulról és állát a vállamon pihentette. Hosszas nézelődés után, amikor már megalapozta rólam a véleményét, ismét a barátjára pillantott, aki rögtön bemutatott minket. Természetesen semmi ölelés, még kézrázás sem, csak egy apró biccentés jutott nekünk üdvözlésre.
- Dolgozol valahol? - tette fel szemrehányóan a kérdést és még mindig vicsorgott, így tette kevésbé átlátszóvá a bunkózását.
- Igen. Egy sportboltban vagyok, részmunkaidőben - válaszoltam neki, egy apró, hihetőbb álmosoly kíséretében. Ekkor harsányan felnevetett, míg Zayn kínjában alsó ajkát harapdálta. Engem fürkészett és amint elkapta tekintetemet, megbánó pillantásokat küldött felém. Egy semmi baj arckifejezést erőltettem magamra, majd egy halvány mosolyt, amivel megnyugattam. Nem akartam, hogy magát hibáztassa Perrie miatt.
- Niall új barátnője vagy? - mondta ezt olyan gúnnyal a hangjában, amitől már én éreztem kínosan magamat, ami pedig nem jellemző rám. Annyira magabiztosan beszélt, nem is akartam vitába szállni vele, mert akkor Zaynt biztosan megbántanám. Persze  mindig is kiakartam állni magamért és soha nem hagytam volna, hogy egy ilyen kis beképzelt és öntelt sztárocska pofázzon nekem arról, hogy én egy kis senki vagyok, hozzá képest. Most sajnos nem tehettem meg ezt vele, mivel volt bennem valamennyi önkontroll és a többiek előtt nem is akartam megmutatni ezt az énemet. Mert valakinek meg kell tudnia védeni saját magát, még akkor is ha mögötte egy olyan ember áll, aki ezt nem hagyná. Azt viszont még magam sem tudom, hogy miképp válaszoljak erre a kérdésre. Niallel nem nagyon beszéltünk még erről a témáról és még nem is kért meg, hogy legyek-e a barátnője, de ez amúgy is elég egyértelmű. Mielőtt még válaszolhattam volna, megelőztek.
- Igen, de ha minden igaz, akkor Zayn már említette neked Sammyt - jött hátam mögül, az a kellemes, bársonyos hang, ami mindig olyan könnyedén megmelengeti a szívemet. Erősebben szorított magához, mint azelőtt, így nem éreztem magam olyan elveszettnek a kis énekesnő társaságában. Nyugtatólag összekulcsolta kezeit hasam előtt és óvatosan a fülemhez hajolt és édes szavakat duruzsolt, amitől kirázott a hideg, a fejm búbjától a lábujjaimig. Perrienek feltűnt ez a nagy szeretet és óvás, ami körülöttem van, mivel Eleanor is bíztatóan mosolygott, barátjával együtt, míg a többiek inkább kínosan nézelődtek, leggyakrabban a plafont bámulták. Tényleg, nagyon érdekes lehetett. A kis Gucci táskás cicababa egyből vőlegényéhez simult, akit meglepett ez a hirtelen jött figyelem és miközben hajába túrt, átölelte a lányt.

A feszültség, ami a levegőben volt, nem nagyon szándékozott megszűnni, ezért Liam hamar terelte a témát és mindenkit a magángép felé terelt. Kicsit szeles volt a kinti idő, de sokkal jobban esett távolabb merészkedni Perrietől, egy "pisilnem kell, mielőtt még felszállnánk" kijelentéssel. Még rövid menekülésem előtt, egy határozott mozdulattal valaki megfogta alkaromat és visszahúzott. Meglepetten pislogtam a szívdokira, aki egy halvány mosoly kíséretében suttogott.
- Tudod, Sam, a gépen is van mosdó. Feltéve, ha kibírod azt a két percet, amíg felszállunk. Ha gondolod, még el is kísérlek, nehogy eltévedj - mondta kedvesen és rekedtes hangjából áradt a törődés és talán egy csepp megértés is. Amit mindig is bírtam benne. Kacsintott, majd szép lassan visszasétáltunk a repülő lépcsőjéhez, ahol barátnőjének rögtön feltűnt a kettesünk. Egy nagy vicsorral már is magához vonzotta az énekest, majd ők szálltak fel elsőként. A srác előre engedte őt, majd vihogva betette a lábát a magángépbe. Csodás egy pillanat volt egy percre nem látni. Sophiát kezdem érteni. Muszáj írnom neki, ha elintéztem a dolgaimat. Niall is udvariasan előre engedett, azután, hogy elvették tőlunk a csomagjainkat. Megmutatta az ideiglenes helyünket a fedélzeten, pontosabban azt, ahol ő szokott ülni és mellette nekem is volt egy ülés. Ez a gép jóval nagyobb volt annál, amivel még Louval és a kislányával ültünk, gondolom ezt szokta használni a banda. Az aranyos fodrász, nála is aranyosabb kislányával és ezúttal nyilván az apával foglaltak helyet, majd jöttek a zenekar tagjai, akik mind lepacsiztak a jobbomon ülő fiúval és rámmosolyogtak, amit igyekeztem viszonozni. Velünk tartott még ezen a járaton néhány biztonságiőr szerűség, majd egy öltönyös férfi, feltételezem a menedzserük. Napszemüvegét egy pillanatra sem volt hajlandó levenni, aktatáskáját a kezében szorongatta. Leült egy külön térben, ami kisebb volt mint a miénk és rögtön az ölébe vette a készülékét, ami nyilván a leghiperszuperebb darabnak bizonyult.

- Akkor, mehetünk? - érkezett meg kényelmes üléseinkhez a tökéletesen belőtt hajú sztár, aki miután barátom kiengedett, el is rabolt és kézenfogva húzott maga után. Egy keskeny kis folyosóra értünk, nem hittem volna, hogy ennyire nagy ez a gép. Egyből lefékezett az ajtó előtt, elengedte kézfejemet, majd szinte betessékelt az ajtón. Végig hallottam a szájában csattogó rágót és valószínűleg nagy sóhajait, amik nem engedtek mire következtetni. Kézmosás után kimentem hozzá, majd maga mellé hívott. - Sajnálom - kezdte megbánó tekintettel, szemei még így is csillogtak, de nem annyira ahogy azt megszoktam.
- Nincs miért.
- Dehogynem. Ő nem mindenkinek szimpatikus elsőre - vont vállat, majd derekamnál fogva kissé magához húzott és belepuszilt a hajamba, mire halkan felkuncogtam. Másodikra sem lesz az. Szólalt fel bennem egy belső hang, amit sajnos nem engedhettem meg, reméltem, hogy tényleg nem mondtam ki hangosan. Arcát figyeltem, hátha megjelenik rajta egy mérges vonás, de semmi.
- Valahogy gondoltam. Majd csak megkedveljük egymást - mondtam mosolygósan, majd barna íriszeiben valamiféle megnyugvást véltem felfedezni.
- Enne örülök, hogy így állsz hozzá. Bárcsak a többiek is így látnák a dolgot - mondta alsó ajkába harapva és én is ugyanúgy tettem, megszokásból. Egy kicsit hasonlítunk.
- De amit mondtál, ad némi okot rá.
- Ja, viszont ők nem tudják, aztán még így sem kedvelik. Ne tudd meg, mi lenne, ha elmondanám nekik.
- Azt hiszem, kitörne a harmadik világháború. A srácok Perrie ellen - nevettem fel játékosan és rögtön el is képzeltem magam előtt és pontosan tudtam, hogy én vezetném a hadsereget a szőke csaj ellen. Hahaha. Tiszta ördögi vagyok. Bár megérdemli mindazok után, amit szerencsétlen Zaynnel tett.
- Nem tudom, mi lesz velünk. Egyre jobban távolodnék tőle, de ő inkább csak közeledni akar. Annyira zsong azóta, amióta megkértem a kezét.
- Viccelsz? Zayn Malik eljegyezte. A helyében én is totál odalennék - jelentettem ki, majd gyengéden meglöktem a felkarját. Egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. A banda és a hozzájuktartozó kis csoport, biztosan kíváncsian nézelődtek felénk, a hang irányába. Főképp a két szőkeség. Az angyalom és az előttem álló mások szerint "tökéletesség" szobrának ördöge.
- Odalennél? Miattam? - vetette be döglesztő félmosolyát a szívdoki.
- Ugyan. Talán igen. Ha nem kellene csókolóznunk.
- Ennyire rossznak hiszel? Még sosem próbáltad - hajolt hozzám csábító alakjával egyre közelebb, majd pár centire tőlem, suttogta a szavakat. Nem tudtam mit tegyek, valahogy sikerült mindent kizárnom a közelében.